Dr. Bezzegh Éva
Dr. Bezzegh Éva
pszichiáter szakorvos
szorongás, pánik, depresszió, psychosis, személyiségz
 
Szakértőnktől most nem kérdezhet,
mert már nem végez szakértői tevékenységet.


elérhetőségek   bemutatkozás
előző oldal   12 13 14 15 16   következő oldal
fóbia  2013. január 2. 21:55   #280 

Tisztelt Doktornő!
23 éves lány vagyok. 2011 végén szakdolgozatot írtam, illetve diplomáztam, ami nagy stresszel járt. Rengeteget hánytam, ezért fül-orr-gégészhez fordultam, aki Candida gombát talált a torokváladékomban. Februárban kórházba kerültem, mert állandóan görcsölt és fájt a hasam, és nem tudtam lenyelni a darabos, szilárd ételeket, 15 kilót fogytam. A gyomortükrözés alapján gyomorfal gyulladást állapítottak meg, de semmilyen fizikai elváltozást nem találtak, ami miatt ne tudnám lenyelni az ételt.
Azóta sem tudom lenyelni a darabos ételeket, sőt étvágyam sincs, nem érzem magam éhesnek..egészen víz-szerűvé kell rágnom mindent ahhoz, hogy le merjem nyelni. Ha véletlenül nagyobb darabka csúszik le a torkomon, úgy érzem megragadt, és megfulladok, pánik lesz úrrá rajtam. Ezzel minden étkezéskor meg kell küzdenem. Olyan, mintha az agyamnak nem tudnék parancsolni. Ez több, mint egy éve tart. Sokszor kiborulok emiatt, mert ezelőtt nagyon jó étvággyal rendelkeztem, mindent megettem.
Jártam természetgyógyászhoz, akupunktúrára, próbáltam elterelni az étkezésekről a figyelmem, de semmi nem segített. Úgy érzem, egyedül nem tudom megoldani ezt a problémát!
Kérem, mondja meg, milyen szakorvoshoz tudnék fordulni? Hogy tudnám legyőzni ezt a "nyelési fóbiát"?
Válaszát előre is köszönöm!


Dr. Bezzegh Éva

kedves Kérdező !

Ennyi próbálkozás és szenvedés közepette nem jutott eszébe Önnek vagy a családtagjainak, esetleg az orvosainak hogy személyesen is felkeressen egy pszichiátert? Olyat javaslok aki nemcsak a gyógyszeres terápiához ért.

Üdvözlettel Dr Bezzegh Éva

pánik  2012. december 29. 20:32   #279 

Tisztelt Dr Nő! Pár éve szedek Xanax 0.5 mg-ot 3x1 és Stimuloton tbl.reggel 1 szemet .Ezalatt az idő alatt soha nem ittam egy kortyot sem mert féltem,hogy valami bajom lesz tőle,kihagyni nem merem a gyógyszert
mert még mindíg jobban félek a testi tünetektől ami miatt régen elkellett kezdenem a gyógyszert szedni jelenleg teljesen tünetmentes vagyok.De néha mint most is szilveszter alkalmából vagy egyéb eseményeknél szívesen meginnék egy pohár sört vagy pezsgőt lesz-e valami bajom vagy esetleg túl aggódom a dolgot.Várom válaszát köszönöm előre is és Boldog új évet kívánok Margó.


Dr. Bezzegh Éva

Kedves Margó !

Önnek is szép új évet!

Ha kihagyja az esti Xanaxot, nyugodtan ihat kivételesen kevés bort vagy pezsgőt. A Xanaxot már különben is jó lett volna elhagyni..., javaslat szerint a szedés elkezdésétől számított 2 -3 hét után. Persze csak az orvosa utasítása szerint...

Üdvözlettel Dr Bezzegh Éva

Hogy hozhatnám rendbe az életem?  2012. december 29. 18:58   #278 

15 éves lány vagyok.. van egy barátom egy éve és 3 hónapja..nagyon sokat hazudtam neki..pl,h találkozgattam egy fiúval.. pedig nem is.. és most azt hiszi,hogy átverem..nem tud bennem megbízni..pedig nem vertem át,csaltam meg senkivel.. de ő már nem bízik bennem... meg azt is hazudtam neki,h beteg vagyok..csak h ne hagyjon el..mit kellene csinálni? ő viszont olyanokat írogat más lányoknak,h lefekszik vele stb..és azt mondja,h csak hülyéskedik..szeretném rendbe hozni ezt a kapcsolatot+barátokat is szeretnék szerezni,h kellene ehhez hozzá kezdeni? kérem segítsen...


Dr. Bezzegh Éva

Kedves 15 éves !

Lehet hogy elkerülte a figyelmedet, de itt ugyanannak a személynek írtál akinek -többek között -az orvostudakozón is. A véleményem is ugyanaz...

Üdvözlettel Dr Bezzegh Éva

depresszió, szorongás  2012. december 21. 17:20   #277 

Tisztelt Doktornő!

Köszönjük a gyors választ, megkeressük a főorvosnőt, aki régen kezelte a férjemet és kérni fogjuk a rehabilitációt .
Áldott, boldog ünnepeket kívánunk!
Üdvözlettel: B.


Dr. Bezzegh Éva

kedves Kérdező!

Szívesen. Önöknek is boldog Karácsonyt.

Üdvözlettel Dr Bezzegh Éva

depresszió, szorongás  2012. december 20. 08:10   #276 

Tisztelt doktornő!

Férjem 14 év "száraz" alkoholista. Azóta is küzdünk a depresszióval, szorongással, bár rendesen szedi a gyógyszereit (Rivotril, Trittico, Elentril, Ripedon) mégis egyre rosszabb a helyzet.
Néha csak ül és rezzenéstelen arccal bámul maga elé, a gondolkodása lelassult, öngyilkossági gondolatai is voltak.
December 1-től rendelőintézet nyílt nálunk és szeretnénk, hogy oda járhasson ellenőrzésre.
Jelenlegi kezelőorvosa közölte, hogy nem mehet át , mert ahova most jár az addiktológia gondozó, nálunk meg "csak" pszichiátria van.
Nem azt mondom, hogy gyógyult. Csak azt, hogy "száraz" 14 éve. Létezik, hogy cserébe azzal büntetik, hogy élete végig csak oda járhat, holott a bizalmi viszony már régen nincs meg az orvos felé, ami pedig alapvető lenne.
Szerettük volna leszedetni a Rivotrilról, mert tavaly már 3*2 2mg-ost szedettek vele, ami szerintem a többi mellett nagyon sok és sok mellékhatása kijött (orrfolyás, lassú gondolkodás, impotencia stb)
Valóban nem kereshetünk más orvost? Erre törvény van? vagy csa fejpénz féltiK?
Köszönettel: B


Dr. Bezzegh Éva

Kedves Kérdező !

Érzem az elkeseredést és az indulatot a leveléből, sajnálom hogy a férje ilyen beteg. Látom hogy igen nagy mennyiségű és a pszichiátriai spektrum egészén átívelő gyógyszereket szed, köztük nagy mennyiségű szorongáscsökkentőt, amelyek összhatása lehet az az állapot amit leír, és persze az is valószínű ,hogy ezt másik, kóros állapot leküzdésére, elkerülésére javasolták. Nyilván nem ismerem a férje betegségét, de nagyon gyakran előfordul hogy egyik függőség átalakul egy másik függőséggé...
Megértem hogy szeretnék esetleg máshol vagy jobban megközelíthető helyen kezelni a bajt, nem ismerem a helyi pszichiátriai és addiktológiai ellátás szokásait. Kimozdítani valakit ebből az állapotból, a sok gyógyszerből is nagy feladat, vannak kockázatai. Én inkább vagyok híve a rehabilitációs, szocioterápiás -esetleg pszichoterápiás jellegű kezelésnek, ami rövidebb hosszabb kórházi kezeléssel jár.

Üdvözlettel Dr Bezzegh Éva

személyiségzavar  2012. december 17. 20:38   #275 

Üdvözlöm.Az elöbb kimaradt a levelemböl még egy kérdés.Ezt csak magánpraxisban gyógyítsák ?Köszönöm válaszát.


Dr. Bezzegh Éva

Kedves Kérdező !

Tünetileg ha szükséges, gyógyszeres kezelés jön szóba, de lényegében pszichoterápiás a kezelése amennyiben eléggé motivált a páciens. Nehéz megmondani így látatlanban hogy mi segítene és mennyi időt vesz igénybe. Tanács itt biztosan kevés...Általában hosszú időt kell számolni. Az egyéni pszichoterápia általában csak magánpraxisban vehető igénybe, intézményes keretek között van lehetőség tb által finanszírozott csoportpszichoterápiás kezelésre.

Üdvözlettel Dr Bezzegh Éva

személyiségzavar  2012. december 17. 20:32   #274 

Üdvözlöm Doktornö!Én passzív agresszív-elkerülö személyiségzavarban szenvedem.Most épp dolgozom és ez nagyon megnehezíti a munkámat szinte már ellehetetleníti és a kollégáimmal is borzalmas egy légtérbe lenni.Azt szeretném kérdezni hogy van e valami tanácsa hogyan tudnék picit normalizálódni és hogy ez a betegség gyógyítható e.ha igen akkior mennyi idöbe telik ebböl kimászni?Elöre is nagyon szépen köszönöm válaszát.


Dr. Bezzegh Éva

A következő levelénél válaszolok.
üdv Dr BÉ.

Gyógyszer  2012. december 12. 12:05   #273 

Kedves Dr.Nő!

37 éves anyuka vagyok több mint 10éve pánikbetegséggel kezelnek.
Rexetint szedek napi 1 szemet (20mg) és mellé 3x0,25-ös Xanaxot.
A kérdésem az lenne,hogy pár napja csak a xanaxot szedtem,mert elfogyott a Rexetinem és most,hogy orvosom felírta megint,egyből szedhetem-e a teljes egészet belőle vagy ismét a felezésekkel kell kezdenem?
Lenne még egy kérdésem,hogy a mostanában lévő időjárás változások erősíthetik-e a szorongásos, pánikos panaszaimat?

Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelettel:Rita


Dr. Bezzegh Éva

Kedves Kérdező !

Nehéz úgy válaszolnom, hogy nem ismerem magát. Vélhetőleg ha csak néhány nap kiesés volt, lehet egész szemet szedni a Rexetinből. Az időjárás- a külső és a "belső"- igen, erősíthetik a panaszait és még annyi minden más...

Üdvözlettel Dr Bezzegh Éva

Hétvégén történt  2012. december 12. 12:01   #272 

Tisztelt Doktor Nő!

A mai láthatáson történteket szeretném vázolni.
Szokásos időben megjelentem kisfiam tartózkodási helyén,és egyből beleve-
tettük magunkat a játékba.A kisfiam 4és fél éves.Játék közben észleltem,
hogy bekakilt.Miután ezt meghallotta a nagyapa és kiakarta volna cserélni
az alsóneműt,de nem sikerült,a gyerek nem akart kimenni,Nekem esett,
hogy milyen apa vagyok Én,nem működök együtt vele,elmegy a Gyámhi-
vatalba és panaszt tesz.Láthatás befejezése előtt megjelent az anya és
pasija.A történteket a nagyapa elmondta a lányának,aki kötekedni kezdett.
Ezt megelégelve az idő lejárta előtt készülődni kezdtem, további pocskondiá-
zás közepette,majd megjelent a pasija és szitkozódott,a nyakamat megfogta,
felemelte ökölbe szorított kezét és lökdösött.Mindezt a kisfiam előtt,az anya
jelenlétéban plusz a szülők.Miután öltözködtem tovább folytatódott a másik
részről a lökdösődés és a pocskondiázás.
Így lett vége a láthatásnak!Ilyen már másodszor fordul elő,ahol szintén
meglettem fenyegetve.
Mit tudok tenni??Hova tudok fordulni?Tanúim nincsenek,egyedül voltam!
Semmit nem tudok bizonyítani!
Előre is köszönöm válaszát!
Tisztelettel:Varga Róbert


Dr. Bezzegh Éva

Kedves Kérdező !

Sajnálom hogy ilyen történt magával és a gyerekével, de azon kívül hogy elolvastam, nem igazán látom hogy mit segíthetnék. Tegyen feljelentést, panaszt, rendőrségen, gyámhatóságnál. Sajnos várhatóan egy idő után a gyermekének lesz szüksége pszichológusra ha ilyeneket él át....

Üdvözlettel Dr Bezzegh Éva

Kári  2012. december 3. 22:04   #271 

Tisztelt Dr. Nő. azzal a kérdéssel szeretnék Önhöz fordulni, hogy a szüleim halálát sajnos nem tudom feldolgozni.14 hónap alatt mentek el egymás után. Anyukám 2009. november 17-én és előtte kórházba volt, majd onnét kirakták és egy beteg gondozóba vittem, mer én Pesten dolgoztam akkor és nem tudtam volna Őt ellátni. Amikor a falun keresztül mentünk a mentővel és azt mondta, hogy ugye haza megyünk.Én sajnos nem haza vittem pedig ha tudtam volna, hogy még 1 hetet él akkor nem oda vittem volna, hanem haza.Apukám 2010. február 19-én halt meg a kórházba, pedig csak egy infúziós kezelésre vittük be, ez egy csütörtöki nap volt. Pénteken reggel már nem tudtunk vele komonikálni. Pénteken este már állítólag komába volt. Szombaton reggel szintén és 1/2 12-kor meghalt.Ha tudtam volna, hogy ez így fog tőrténi akkor nem engedem be .Sajnos egyedül maradtam a gondba és sajnos mind két szülőmnél lelkiismeret furdalásom van és éjszakákat nem tudok aludni, mivel mindig ezen jár az eszem.Kérem segítségét.Maradok Tisztelettel Klári.


Dr. Bezzegh Éva

Kedves Klári !

Megértem a nehézségeit, a fel nem dolgozott veszteség pusztítja a lelket. Különösen pusztító a bűntudat, ami gyakran okkal vagy ok nélkül kínozza ilyenkor az embert. Ha ennyi idő alatt magától, a barátok, ismerősök segítségével nem sikerült feldolgozni gyászát, indokolt hogy szakemberhez forduljon. Ez netes tanácsadással nem megy. Valószínűleg több beszélgetésre, terápiára lesz szüksége. Forduljon pszichoterapeutához, pszichiáterhez. Ha Budapesten vagy a közelében él, engem is felkereshet.

Üdvözlettel Dr Bezzegh Éva

Vivien  2012. december 2. 20:27   #270 

Tisztelt Doktor nő!

A problémámat megpróbálom röviden összefoglalni.
42 éves nő vagyok, élettársi viszonyban élek, anyagilag nincsen gondunk, bár nagyon sokat dolgozunk. (Sok a feszültség a munkahelyen)
Úgy 10 napja kezdődött nálam, hogy nagyon levert voltam, csak ettem volna folyamatosan. Aztán egy reggel a munkahelyen pont a főnököm utasított a napi feladatokra, (amit már rutinszerűen végzek, bár a feszültség mindig bennem van) nagyon rosszul kezdtem magam érezni, elöntött a forróság, iszonyú szorongás fogott el. Utána következő napok állandó félelemben és aggódásban teltek, féltem mindentől, minden helyzettől. Enni egyáltalán nem tudtam, vagy csak ha erőltettem. (Pedig nagyon jó étvágyú vagyok) A 10 nap alatt fogytam is 6 kg-t, ez szerintem sok. Érzem én hogy valami a lelkemet nagyon nyomja, néha reszkető sírógörcs jön rám. Az egész családomat a szokásosnál jobban féltem...
Úgy két napja már egész jól vagyok, a munkahelyemen is már tudok koncentrálni, és itthon sem félek. Iszonyú érzés volt, mi lehetett ez?
Voltam már pszichiáternél régebbi problémák miatt, akkor kaptam Serliftet, és Rivotrilt (0,5), amit mindig rendszeresen szedek. (Most napi 1 szem helyett 2-t szedek) A doktornőhöz két hét múlva tudok csak menni.

Kérem szépen véleményezze, hogy ezt az erős \"felindulást\" mi okozhatta?

Válaszát előre is nagyon köszönöm: Tisztelettel: Vivien


Dr. Bezzegh Éva

Kedves Vivien !

Megértem hogy nincs egészen jól és megijesztette a rosszulléte. Ilyenkor szoktak az én pácienseim rendkívüli, sürgős lehetőséget kérni a találkozásra... Hogy az Ön felindulását mi okozta, biztos ki lehet deríteni, de nem általános, netes tanácsadáson hanem konkrét személyes beszélgetés útján. Az ok nyilván magában benne van.

Üdvözlettel Dr Bezzegh Éva

Veronika  2012. november 26. 15:42   #269 

Kedves doktornő!Sajnos nekem olyan problémám van hogy most már 3 hónapja még az utcára sem merek kimenni!Majdnem 3 hónapot kórházban is töltöttem mert öngyilkossági kísérleteim is voltak!Ezek mitől lehetségesek?Pánik rohamok vagy depresszió?Gyógyszereim:frontin Hiába próbálkozom legyőzni a félelmeimet az utcán egyszerűen nem tudok megmaradni amint kimegyek szédülök és rosszullét kerülget!


Dr. Bezzegh Éva

Kedves Kérdező !

Sajnálom hogy ennyire rosszul van. Nem segített a kórházi kezelés? Csodálkozom hogy ilyen alapvető kérdéseket tesz fel, ezt nem sikerült megbeszélni a kivizsgálás, kezelés során ? Az ilyen panaszok általában csak Frontintól nem szoktak elmúlni. Sajnos vizsgálat nélkül nem tudhatom hogy mi a baja. Nem tudom milyen osztályon volt, de vélhetőleg további pszichiátriai kezelésre szüksége van. Kérjen időpontot szakrendelésre és az első alkalomra kísérje el valaki.

üdvözlettel Dr Bezzegh Éva

Depresszió  2012. november 23. 12:16   #268 

Tisztelt Doktor nő!
Bemutatkozásként annyit írnék , hogy 30-as évei végén járó nő vagyok aki többedszer járja már végig a depresszió poklait. Jelenleg egy Laparaszkópós műtétet követően 8 hétre jelentkeztek a tünetek mint derült égből villámcsapás.
Valószínű közre játszik , hogy az operáció nem hozta a számomra várt eredményt , hisz a hasi panaszaim melyek bélösszenövés miatt álltak fen nem szűntek olyan mértékben mint ahogy reméltem :(.A 4 hónapja tartó fájdalom kissé megviseli az idegeimet és más problémák is csatlakoztak az előbb említett fő okokhoz. A jelen panaszaim abból állnak , hogy rohamokban a gyomromból kiinduló \\\"rossz érzés\\\" elhatalmasodik rajtam és az egész testemen fizikai tüneteket produkál, melyek remegés a bőr alatti rángások , kéz-láb zsibbadása, gyengeség amihez ájulás érzése társul. A reggelek szinte elviselhetetlenek , már úgy érzem , hogy a gyomrom görcseb , sírhatnékom van ...és szinte egésznap húz az ágy magához, a szemem ragad le. Sajnos ezek a rosszullétek rövid időközönként néha szinte folyamatosan jelentkeznek. Nehezen visel ezeket , étvágyam nincs , gyengének érzem magam, jelenleg szabin vagyok de 1 hét múlva dolgoznom kellene ....amitől szintén félek , szorongok. Orvosnál nem voltam , hisz az eddig bevált gyógyszereket elkezdtem a HO. által felírtak alapján szedni ez a gyógyszer a CITOPRÁN 20 mg. melyet 4 napja 1/2 szemmel szedem, a mai napon már emelni akarom a dózist 1 tabl.-ra. Sajnos a tünetek nem , hogy javulnának hanem fokozódtak... így mellé Xanax 0,5 mg-os tabl.-t szedek. Ezek valamit enyhítenek de nem az igazi. A gondolataimat nagyon nehéz kontrollálni...amikor sikerül jobban érzem magam, de ezek a hangulatok nagyon hullámzóak. Tanácsát szeretném kérni , hogy jó e az elkezdet th ? ill. mit tudok még ezen kívül a gyógyulás elősegítésére tenni. Szeretnék minél hamarabb teljes életet élni és vissza kapni az életemet. Alapjában egy optimista szemléletű nőnek tartanak aki inkább másokat vidított fel szükség esetén és mindig nevetős, viccelődösnek ismertek meg. Nagyon csodálkoznak a barátaim , hogy kerülhettem ebbe a helyzetbe.
Válaszát és tanácsát nagyon várom és előre is köszönöm . Tisztelettel :Tünde


Dr. Bezzegh Éva

Kedves Tünde !

Megértem hogy sokat szenved a betegsége miatt és valószínűleg jó hogy újra elkezdte szedni a bevált gyógyszert de elképzelhető hogy nem lesz elég. Ha már szedte, akkor emlékezhet rá hogy a mellékhatások illetve a tünetek fokozódása az első héten várhatók, a jó hatás csak 2-3 hét múlva. Viszont több körülmény miatt / terápia és diagnózis felülvizsgálata, megfelelő terápia kiválasztása, kiegészítő gyógyszeres és nem gyógyszeres terápia megbeszélése / mindenképpen ajánlanám ha van pszichiátere, keresse fel, ha nincs, keressen egyet, lehetőleg olyat aki pszichoterápiát is végez.
Ha már megtisztelt a bizalmával, akár engem is felkereshet...

Üdvözlettel Dr Bezzegh Éva

Kedves Doktornö  2012. november 23. 12:10   #267 

Nagy Henrietta a nevem. 22 éves lány vagyok nem rég szülttem. 6 hónapos a kisfiam. Nekem van egy velem született szívbillentyü ellégtelenségem, de fél évente kell járnom ultrahangra ellenőrizni nem tudom elfogadni, félek hogy meghalhatok benne, halál félelmem van és pánik beteg ledtem ez állatal. Nagyon rossz megszeretnék gyógyulni írtak nekem frontin azt szedem,de csak este mert akkor jönn rám a pánik roham sajnos olyan szintre kerültem hogy mindig mentött hívok magamra meg ügyeletre akarok menni mert adig nem nyugszom meg míg orvos nem látt. A kis fiam nagyon jó és nem tud lekötni,nem akarom magam leépiteni szeretném felnevelni a fiamat és össze szedni magam de akár hogy szeretnék vagy is ugy kellek hogy ez az én napom nem fogalalkozom a szívemel de végül még is magamat figyelem. :( Köszönöm hogy leírhatam önnek a próblémámat és legyen szépen napjah Üdvözletel:Henrietta


Dr. Bezzegh Éva

Kedves Henrietta !

Bár nem írta, azon kívül hogy leírta a problémáját gondolom valamilyen ötletet is szeretne a helyzet megoldására. Egyáltalán nincs rendben hogy gyakran szorong, halálfélelme van és időnként mentőket kell hívni annyira fél hogy meghal. Tudom, ez erősebb annál mint azt ésszel le lehetne győzni. Javaslom, hogy mihamarabb keressen fel egy pszichiátert hiszen ezek az Ön által leírt tünetek betegségre utalnak és jól gyógyíthatók de nem elég a Frontin.
Ha Budapesten vagy a környékén él engem is megkereshet.

Üdvözlettel Dr Bezzegh Éva

Skizofrénia  2012. november 23. 12:04   #266 

Tisztelt dr. Bezzegh Éva!

Az a problémám, hogy hideg hatására (kb. 23 fok alatt) fáj a fejem, szívdobogás érzésem van, és feszültséget érzek. Ezt folyamatosan érzem, amíg be nem megyek egy meleg helyre. Evéskor ugyanezt érzem, kisebb intenzitással. Attól is függ, hogy mit eszek, a legrosszabb, ha cukros ételeket eszem. Vér és vizeletminta eredménye nem mutatott ki problémát. Néha agressziót érzek, amit nem tudok mihez kötni, A nyáron az evéssel sem volt problémám, mindig fáradt voltam. Egyik este úgy éreztem, mintha a semmiben lebegnék.

Skizofréniát diagnosztizáltak, jelenleg kórházban kezelnek. Reggel 60 mg-os Zeldoxot kapok, Este 60 mg-os zeldoxot, 2x50 mg-os Lamolepet és 0,5 mg Frontint kapok,

Ön szerint mi a problémám?

András


Dr. Bezzegh Éva

Kedves András !

Számomra megindító hogy kórházban kezelik a betegsége miatt és mégis egy külső emberhez fordul. Annyira elkeseredett a betegsége miatt, vagy ennyire nem bízik a kezelés eredményességében ?
Ahhoz hogy egy páciens betegségéről véleményt, képet alkossunk, nem elég csak a tüneteket ismerni és esetleg a feltételezett diagnózist. A kórtörténet ismeretén túl nekem még igen nagy szükségem van a beteg személyes ismeretére, vizsgálatára ahhoz hogy teljes képet kapjak és komoly véleményt alkothassak.
Mindazonáltal, ha netalán a kórházi kezelés után is kétségei lennének a betegségével kapcsolatban vagy nem múlnának el a tünetei, nyugodtan felkereshet.

Üdvözlettel Dr Bezzegh Éva

tavasz  2012. november 19. 08:33   #265 

Tisztelt Doktor Nő!
naponta emelkedik a vérnyomásom, különösen a délutáni, ill. esti órákban.
Az állandó vérnyomáscsökkentőket régen szedem, de ennek ellenére esténként 170/100-ig felmegy.
Tenaxumot este és lokrent reggel kell szednem.
Éjszakára xanaxot veszek be.
Kérem véleményét.
Köszönöm.


Dr. Bezzegh Éva

Kedves Kérdező !

Ennyi információ alapján, látatlanul csak általánosságban mondhatok véleményt. Ha úgy érzi hogy aktuálisan van olyan pszichés tényező ami hatással van Önre, akkor egy jó belgyógyászon kívül egy jó pszichiáterre is szüksége lehet...

Üdvözlettel Dr Bezzegh Éva

Terike  2012. november 15. 21:36   #264 

Kedves Doktornő!
15 éve vagyok autoimmun beteg,/SLE,Arthrosis polyarticularis,mindkét llábamban polyneuropathia,Sec.antiphospholipid sy.Raynaud sy.Ganrthrosis, enyhe agykéreg sorvadás,homloklebeny bevérzés,Hyperthyreosis, Chr. krónikus veseelégtelenség/
2 éve lettem pánikbeteg, olyan érzéseim voltak és most is vannak ha lecsukom a szemem, mintha zuhannék valahova. Sirok minden ok nélkül, nem tudok aludni, halántékomon kiver a viz, nehezen kapok levegőt.
Ezekre a tünetekre a pszihiáter irt fel o,5 frontint, és 2o mg.-os citapramt. Idén májusban súlyosbodott az inmun betegségem, nagy mértékben kárositotta a tüdőmet, sokáig kórházban voltam.
A kórházban is kaptam, és a háziorvos is felirta ezeket a pszihés gyógyszereket.
Miután kijöttem a kórházból, elkezdtek először időnként ideg rángatolózások rajtam kijönni , majd jött a kézfej remegés.
A telefont sem tudom úgy tartani a kezemben, hogy folyamatosan ne induljon be a kezem.
Úgy gondoltam vissza megyek a pszihiáterhez, de a kezelőorvosom a kórházban azt mondta nem szükséges, mert maradnak ezek a gyógyszerek. Csak a remegés és ideg rángás utánna jött.
Azt szeretném Öntől kérdezni, elképzelhető az, hogy romlott a pszihés állapotom is? Ebben az esetben menjek vissza a pszihiáterhez, vagy a kezelőorvosomhoz. Sajnos a betegségeimből kifolyólag évközben januártól decemberik 3 havonta 3-4 hetet a kórházban töltök, hogy az iszonyatos izületi, ideg fájdalmaimat enyhiteni tudják.
Előre is nagyon szépen köszönöm a válaszát.


Dr. Bezzegh Éva

kedves Kérdező !

Sajnálom hogy ilyen komoly beteg. Ha bízik benne akkor menjen vissza a pszichiáteréhez nyugodtan.

Üdvözlettel Dr Bezzegh Éva

Pszichiátria  2012. november 14. 16:50   #263 

Tisztelt Doktornő!

Másfél éve szedek antidepresszánst kevert szorongásos és depressziós zavarra elég jó eredménnyel, nem rég böngészgettem a gép előtt és rábukkantam erre a dokumentum filmre: http://vimeo.com/37605298
(Pszichiátria - A halálipar) Tudja kedves Doktornő, én hiszek a pszichiáterekben ha ők nem lennének ki segítene?! A film után kételyeim támadtak! Az egész úgy van beállítva hogy a betegeket elrémítse és a pszichiátriát befeketítse. Idézek néhány mondatot: "Egy fikarcnyi hiteles bizonyíték sincs, amelyet bármely tisztességes tudós érvényesnek tekintene, és ami bizonyítaná, hogy a mentális betegségek agyműködési vagy biokémiai zavarok. Átverés az egész.
Nincs megbízható diagnózis. Nincs tudományosság. Csak áltudomány, színlelt tudomány."

De ez még csak a film eleje.. Szörnyű az egész. Talán igaz hogy vannak némi hibáik a pszichiátereknek a terápiában de attól hogy orvosok még ők is emberek és senki nem tökéletes aztán ezt felfújják hogy a pszichiátrián nagyobb a halálozási arány, mint bármely más területen. A lekötözést embertelennek tartják pedig a beteg érdekében teszik ha más megoldás nincs hogy visszafogják. A gyógyszereket kritizálják a hatásukat cáfolják mondván semmi bizonyíték arra hogy felírt készítmények hatásos szerek lennének. Stb.
A lobotómiás mint ahogy az egész dokumentum film végig durva és végig ilyesmivel szennyezik be a pszichiátriát pont úgy állítják be mintha ezt végeznék pedig a lobotómia a rég múlt kezelése, azóta nagyon sokat fejlődött a tudomány. Elég ezt a leírást elolvasni a filmmel kapcsolatban és máris szenny ként tüntetik fel az egész pszichiátriát! http://szubjektiv.wordpress.com/2010/05/21/pszichiatria-a-halalipar-avagy-a-vilag-legnagyobb-osszeeskuvese/

Én magam vagyok hiteles élő bizonyíték arra hogy a pszichiáterek segítenek az embereknek! Ha ők nem lettek volna mára már én sem lennék és nem írnák itt a gépem előtt mindezekről csak azt tudnám mondani dicséretes amit az orvosok tettek értem, kedvesek voltak nem olyanok mint ahogy a filmben adják elő őket. Nem beszennyezni kellene mind ezt hanem tisztelni őket!
Mind ezen véleményem azért osztom meg önnel hogy kiderüljön az igazság és egy szakember szavai nyomatékosítsák ezt hiteléül.


Dr. Bezzegh Éva

Kedves Hozzászóló !

Köszönöm hozzászólását, bár az említett filmeket és videokat csak érintőlegesen ismerem és nincs is időm megnézni, hiszen ma is ez legalább a 6. levél amire a szabadidőmben válaszolok a páciensek kérdéseire.

Természetes hogy az embereknek, a betegeknek vannak ilyen és olyan tapasztalatai is az ellátásokkal kapcsolatban, higyje el nemcsak a pszichiátriával kapcsolatban, más területeken is.
Én nagyon sok korrekt és lelkiismeretesen dolgozó kollégát és ellátóhelyet ismerek ahol és akik magas színvonalon igyekeznek a betegeknek segíteni, korszerű módszereket alkalmazva.
Az is természetes, hogy a beteg emberek akkor panaszkodnak akár személyesen akár fórumokon keresztül amikor nincsenek jól, amikor még panaszuk van és betegek, a gyógyult, a jól kezelt és kiegyensúlyozott testi - lelki állapotban lévő emberek ritkábban nyilatkoznak...

Üdvözlettel Dr Bezzegh Éva

nikotin függőség- depresszó  2012. november 14. 16:38   #262 

Tisztelt Doktornő!
3 hónapja szoktam le a cigiről, s azóta teljesen depresziós lettem. Szédülök, heves szívdobogás, állandó sírás, remegés. Mindez a depresszió jellemzője/soha nem voltam depressziós/ a nikotin megvonás mellékhatásaként alakulhatott ki. Rossz az EKG, nemsokára kórházba megyek vele, de a többi probléma megvan, és egyre rosszabb. Meg lehet ebből gyógyulni? Nagyon szeretnék a régi nevető ember lenni. Mit tegyek? Pszichológushoz vagy pszichiáterhez menjek? Mennyi ideig tart jellemzően a gyógyulás, ugyanis én félek az antidepresszánsoktól, nem szeretnék életem végéig gyógyszert szedni.
Kérem adjon nekem tanácsot.
köszönöm.


Dr. Bezzegh Éva

Kedves Kérdező !

Nagyon ismerős as története, mintha ezt már valahol megválaszoltam volna..
Jó hogy abbahagyta a dohányzást, bár előbb tette volna! Ha jól értem szervi betegségek gyanúja és leírása alapján szorongásos és depresszív tünetek is vannak.. Sajnos ez függőségek felszámolásánál gyakran fordul elő, összeomlik egy stabilnak hitt rendszer... ha kórházba kerül, kérje hogy küldjék el pszichiátriai vizsgálatra is. Sajnos így nem tudom megmondani hogy mennyire és mennyi idő alatt gyógyulhat meg. Biztos hogy nem lesz rövid idő a felépülés. Minden lehető segítséget igénybe kell venni.

Üdvözlettel Dr Bezzegh Éva

Andrea  2012. november 14. 16:33   #261 

Tisztelt Doktornő!

Olyan problémám van, hogy valamelyik reggel fölébredtem, fel is keltem az ágyból és észrevettem, hogy a jobb karom erőtlen, ügyetlen, közben hirtelen leizzadtam -nem pánikoltam be, mert azt gondoltam elfeküldtem-, erőtlen, gyenge lettem. Később kezdtem rosszul látni. Ez kb. 5 percig tartott és aztán elmúlt.
2 évvel ezelőtt a jobb kezem, lábam zsibbadt el, megszámlálhatatlan pulzus, magas vérnyomás, megsemmisülés érzés. SM-re vagyok gyanús, de az MR eltérés annak ellenére, hogy akár az is lehet, mégis a rengeteg migrént tették felelőssé...., meg agyi infarktus, amit végül kizártak a kardiológián, a carotis uh-n. Mire gondoljak? A háziorvos elsőként (2 éve) pánik rohamként diagnosztizálta. Nem akarok orvoshoz rohangálni, nem is tudnék, de azért aggódom. Vagy nem kellene? Úgy is mindig elküldtek azzal, hogy keringési elégtelenség is lehet. És akkor ez így rendben van? Mert több nem történt, igazából akkor nem is tudom az okát. Vizsgálat sem igazán volt, csak találgatások.
Mire utalhat ez a jobb kéz erőtlenség, hirtelen erős leizzadás és rosszul látás?
köszönöm válaszát. Üdvözlettel: Andrea


Dr. Bezzegh Éva

Kedves Andrea!

Mivel nem látom és nem vizsgáltam magát, én is csak találgathatok. Nekem viszont nem a pánikzavar jut eszembe először, az csak legutoljára. Migrén vagy agyi érgörcs, -hiába vizsgálták két éve, újra el kell menni vizsgálatokra hogy a szervi betegségeket kizárják.

Üdvözlettel Dr Bezzegh Éva

előző oldal   12 13 14 15 16   következő oldal




 
©2014 Geniobook Corp.


Kapcsolat  |  Adatvédelmi szabályzat  |  Felhasználási feltételek